Elhunyt Dr. Tóth József, rector emeritus
A Pécsi Tudományegyetem, a PTE Természettudományi Kara és a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Tóth József, Pécs Megyei Jogú Város Díszpolgára, Rector Emeritus, Professor Emeritus, a Pécsi Tudományegyetem volt rektora, a PTE Természettudományi Kar egykori dékánja, a Földtudományi Doktori Iskola alapítója és hajdani vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pro Universitate Quinqueecclesiensis kitüntetés birtokosa 2013. február 7-én rövid, súlyos betegség után, életének 73. esztendejében elhunyt.
Személyében az egyetem jelentős vezetőjét, nagyra becsült professzorát, szakterületének kiváló művelőjét, az egyetem hallgatóinak elismert és elhivatott oktatóját gyászoljuk.
Tóth Józsefet a Pécsi Tudományegyetem és a PTE Természettudományi Kara saját halottjának tekinti és megrendülten osztoznak a család fájdalmában.
Temetése 2013. február 22-én pénteken 10.30 órakor lesz a Pécsi Központi Temetőben.
Emlékét tisztelettel megőrizzük!
--------------------
Dr. Tóth József
Kevesebb, mint 73 év... Ennyi jutott dr. Tóth Józsefnek, a Pécsi Tudományegyetem professzorának, egykori rektorának, Pécs város díszpolgárának, a hazai társadalomföldrajz nemzetközileg is jegyzett kiemelkedő képviselőjének. Pedig nem úgy indult az élete, hogy ilyen magaslatokra fog eljutni. Már folyt a II. világháború, amikor 1940. március 18-án megszületett Cegléden. A nagy mezőváros azonban nem hagyott benne különösebb nyomokat, mert felcseperedő gyermekként már Csongrád megye egyik kis falujában, Ambrózfalván élt - az akkortájt megszokott falusi szegénységben. Ez is szerepet játszott abban, hogy korán kibontakozó tehetségére támaszkodva, a kiemelkedés lehetőségét keresve az általános iskola után útja nem valamelyik közeli szakmunkásképzőbe, hanem a nagyhírű szegedi Radnóti Gimnáziumba vezetett. Az érettségi után sem hagyta el a Tisza-parti várost, így 1959-1964 között a József Attila Tudományegyetemen földrajz-biológia szakon folytatta tanulmányait. A diploma megszerzése után a mindig mesterének tekintett Krajkó Gyula professzor mellé került a Gazdaságföldrajzi Tanszékre. Ekkor úgy tűnt, hogy a szokásos egyetemi pályafutás vár rá, a gyakornoktól az egyetemi tanárig húzódó ívvel.
A sors azonban mást akart. 1973-ban, mindössze 33 évesen ugyanis kapott egy akkortájt ritkán adódó lehetőséget: szervezze meg és vezesse az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Békéscsabára telepítendő Alföldi Csoportját. Néhány, az egyetemről jórészt frissen kikerült geográfussal látott munkához, s vezetése alatt a csoport néhány év alatt a hazai geográfia elismert műhelyévé vált. Erre alapozva az 1980-as évek elején tervbe vette egy multidiszciplináris Alföldkutató Intézet létrehozását.
Amikor néhány év múlva világos lett, hogy az elképzelésnek nincs realitása, ismét kapott egy nagy lehetőséget: az 1984-ben létrehozott MTA Regionális Kutatások Központja főigazgató-helyettese lett. Ehhez azonban el kellett hagynia az Alföldet, s dunántúli, pécsi emberré lenni. Annál azonban nagyobb formátumú egyéniség volt, hogy örökös helyettes legyen egy akadémiai intézetben, ezért amikor nem tudta megvalósítani elképzeléseit, 1991-től ismét teljes állású egyetemi oktatóvá lett - ezúttal már Pécsett. A Janus Pannonius Tudományegyetemmel azonban nem ekkor került kapcsolatba, mivel már évek óta oktatott a Földrajz Tanszéken, 1987-től már egyetemi tanárként.
Az egyetemre kerülve sok mindent elölről kellett kezdenie, elsősorban a földrajz oktatás új kereteinek létrehozását. Pécsett évtizedeken át egy főiskolai tanszéken oktatták a geográfiát, s ezt fejlesztette fel az ország vezető, egyetemi szintű földrajzi központjai közé, ami 1998-ban lett hivatalosan is Földrajzi Intézet. Ezzel párhuzamosan 1994-ben elindította a PhD-programot, amiből a Földtudományok Doktori Iskola kifejlődött, s ennek egészen 2010-ig volt a vezetője.
Az 1990-es évek igazi sikerkorszakának tekinthetők, mivel ekkor kezdődött egyetemi karrierje is: 1994-1997 között a Természettudományi Kar dékánja volt, 1997-ben pedig rektorrá választották. Ebben a minőségében 1997-1999 között a JPTE utolsó rektora, az egyetemi integráció nyomán pedig 2000-2003 között a Pécsi Tudományegyetem első rektora. Ebben a pozíciójában meghatározó szerepe volt abban, hogy az ország első egyeteme modern, a kor kihívásainak megfelelő universitas lett.
Jóllehet időről-időre rangos, de sok időt igénybe vevő beosztásokba került, tudományos munkásságán ez nem nagyon látszott. Fiatalon lett kandidátus (1973), majd a földrajztudomány doktora is (1986). Publikációs teljesítménye imponáló, valóban könyvtárat kitöltő. Mivel nem sokra becsülte a tudománymetriát, nem tartotta pontosan nyilván publikációs adatait. Az viszont sokat elárul, hogy az 1964-2004 közötti időszak publikációs és hivatkozási listája egy terjedelmes könyvet tett ki.
Azok közé tartozott, akikben mindig munkál a jobbító szándék, s megpróbálják az őket körülvevő világot jobbá tenni. Nagyon fontosnak tartotta a kiemelkedő teljesítmények elismerését. Ennek érdekében kitüntetések és díjak egész sorát hozta létre. Ezek közül elsőként az 1998-ban általa alapított Prinz-díj kívánkozik említésre, de fontosak a hallgatók és a doktoranduszok szakmai elismerését szolgáló díjak is, mint pl. a Talentum-díj. Néhány évvel ezelőtt létrehozta az egyetem első és eddig egyetlen PhD alumni szervezetét, fontosnak tartva a Földtudományok Doktori Iskolában fokozatot szerzettekkel való kapcsolattartást. Ezen túlmenően társalapítója a 2004-ben létrehozott Modern Geográfus Alapítványnak is, amely a szakterület és a pécsi földrajzi képzések elkötelezett támogatója.
Rendkívül kiterjedt és eredményes munkásságát kitüntetések és díjak sorával ismerték el: így megkapta a PTE legmagasabb kitüntetését, állami szinten a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, s amire különösen büszke volt, hogy nem tősgyökeres pécsiként 2005-ben Pécs város díszpolgára lett. Egyetemi munkásságát a PTE Professor emeritus és a Rector emeritus cím adományozásával ismerte el. A Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagja volt, s megkapta az MFT legmagasabb kitüntetését, a Lóczy-érmet. A sort még lehetne folytatni, amiből talán csak az hiányzik, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem érezte szükségét annak, hogy tagjai sorába emelje.
A nagy életművet a váratlan halál csak annyiban zárta le, hogy már nem bővül tovább. Ami viszont megmarad, az az életmű kisugárzása. És itt nem csak a publikációkról van szó, hanem magáról az alkotóról, személyisége kisugárzásáról, velünk maradó szellemiségéről, az iskoláról, tanítványokról, szakmaszeretetről. Így mindenről, ami Tóth József, a kutató, az egyetemi oktató, a tudományszervező és nem utolsósorban az ember volt.
--------------------
Az Univ TV felvétele Dr. Tóth József rektorrá választásáról 1999-ben:
