2012. május 2-án ünnepélyes keretek között írták alá a több mint egy milliárd forint összértékű műszer leszállítására vonatkozó szerződést a Pécsi Tudományegyetemen.
A Science Building projekt egyik kiemelkedően fontos célja az alapkutatási potenciál fejlesztése a természet-, műszaki és egészségtudományok számos területén, amely lehetővé teszi az egyetem nagy nemzetközi pályázatokon való részvételét is. Ugyanakkor az új európai élvonalba tartozó laboratóriumok, a leendő műszerpark lehetőséget nyújtanak arra is, hogy hallgatóink a lehető legkorszerűbb körülmények között tanulhassanak, kutathassanak.

A pályázat célja az is, hogy a hazánkban képzett kutatóállományt itthon tartsuk, illetve a már külföldön munkát vállalókat visszacsábítsuk a hazai kutatás porondjára. Erre jelentős anyagi források híján eddig nem volt lehetőség, de ez a nagyszabású oktatási, kutatási pályázat most lendületet adhat a PTE számára a humán erőforrás fejlesztés területén is. Az intézmény létrehozásának természetesen gazdasági céljai is vannak, hiszen a Szentágothai János Kutatóközpont létrehozásával az egyetemünkön már meglévő és dinamikusan fejlődő tudást, felhalmozódott szellemi értékeket szeretnénk gazdasági hasznot is hozó szabadalmakra és innovációkra váltani. A központ átadásával lehetőség nyílik a PTE számára is, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait az ipari-, valamint a versenyszférával: kutatás-fejlesztés szintjén erős kapcsolatokat tervez kiépíteni a központ a cégekkel, új, gazdaságközpontú szemléletet érvényesítve. A kutatóközpontban nemcsak az alapvető tudományos kérdésekre keressük majd a választ, hanem a vállalkozásokat is támogató inkubációs központ kialakításával aktívan kapcsolódhatunk be a nemzetközi innovatív kutatásokba, fejlesztésekbe.
A kialakított központ három területen koncentrálja a kutatási irányokat és a kapcsolódó oktatást, hiszen a Biotudományok, a Környezettudományok valamint az Információtechnológia területein is folynak majd vizsgálatok.
A kutatóközpontban új munkahelyek létrehozását is tervezzük, de alapvetően az egyetemen eddig is produktívan működő kutatócsoportok kapnak majd elsősorban lehetőséget infrastruktúrájuk fejlesztésére.
A Szentágothai János Kutatóközpontba települő kutatócsoportok:
- Wnt jelátviteli kutatócsoport (Dr. Pongrácz Judit)
- Neurobiológiai kutatócsoport (Dr. Gábriel Róbert, Dr. Hernádi István)
- Zöldkémiai kutatócsoport (Dr. Kollár László)
- Oxidatív stressz-PARP kutatócsoport (Dr. Sümegi Balázs)
- Reproduktív és tumor immunológiai kutatócsoport (Dr. Szekeres Júlia)
- Nyirokszöveti fejlődésbiológiai kutatócsoport (Dr. Balogh Péter)
- Lab-on-a-Chip kutatócsoport (Dr. Kovács L. Gábor)
- Humángenetikai kutatócsoport (Dr. Melegh Béla)
- Virális onkolízis kutatócsoport (Dr. Szeberényi József)
- Biofizikai kutatócsoport (Dr. Nyitrai Miklós)
- Analitikai kémiai kutatócsoport (Dr. Kilár Ferenc, Dr. Felinger Attila)
- Terahertzes kutatócsoport (Dr. Hebling János)
- Virológiai kutatócsoport (Dr. Jakab Ferenc)
- Spektroszkópia Laboratórium (Dr. Erostyák János)
- Biológiai Osztály (Dr. Putnoky Péter)
- Környezet- és Légkörfizikai Osztály (Dr. Geresdi István, Dr. Kistelegdi István)
- Molekuláris Farmakológia (Dr. Helyes Zsuzsanna)
Címkék: kutatásk+ffejlesztés



