A Pécsi Tudományegyetem rektora és a Telesio Galilei Tudományos Akadémia elnöke még 2009-ben állapodtak meg abban, hogy az akadémia Tudományos Díját ezentúl minden évben a pécsi egyetemen adják át nemzetközi díjkiosztó ünnepség keretében. Az Akadémia évenkénti díjakkal honorálja a tudósok hozzájárulását a fizika, matematika, kémia és biológia terén.
Az együttműködési megállapodással rangjához méltó tudományos-szakmai környezetbe kerül a díjkiosztás, s az egyetem számára pedig nemzetközi szakmai elismerés, hogy vendégül láthatja az Akadémia több száz, a világ minden pontjáról érkező vendég-professzorát. A díjátadót, amely Magyarország egyik legjelentősebb tudományos eseményének számít, 2010-ben a PTE Orvostudományi Karának Aulájában rendezik június 12-én.
A díjátadón a meghívott szakmai közönségen kívül az Akadémia vendégeként meghívást kap több jelentős közjogi méltóság és természetesen ott lesznek a magyar és külföldi sajtó munkatársai is. Az eseményről dokumentumfilm készül, mely az Akadémia történetének és munkásságának bemutatásán túl, a díjazottakkal is közöl rövid riportokat.
További információ a Telesio-Galilei Akadémia honlapján!




