Idén júliusban várhatóan 53 országból érkeznek egyetemisták, a 13. Pécsi Nemzetközi Kultúrhétre, az ICWIP-re. A nyolcnapos találkozó résztvevőit hazai és külföldi fellépők koncertjeivel, workshopokkal, a globális válság problémájával foglalkozó konferenciával és felejthetetlen élmények ígéretével várják a szervezők.
„Több százan jelentkeztek idén az ICWIP-re, de pontos számot csak a vízumkérelmek elbírálása után mondhatunk"- jelezte Tarrósy István alapító-főszervező, hogy a korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan most is csak a bürokrácia állhatja útját az „icwipelésnek". Az EKF pillérprogramjaként kezelt fesztivál nagy ugrást tehet a saját történetében, hiszen a különböző hazai és nemzetközi pályázatokból biztosított költségvetés idén kiegészül egy 11 millió forintos EKF támogatással is. A fesztiválon a már tradicionális Barbakán várárok mellett Siklóson, és pécsi szórakozóhelyeken lesznek koncertek, de most is nagy hangsúlyt kapnak a családi és gyermekprogramok is.

Az ICWIP „komolyabb" részét jelentő nyári egyetem és konferencia idén a Huxley-től kölcsönvett „Szép új világ" regénycímet választotta. A fiatalok a globális válság jelentette problémákkal foglalkozhatnak a workshopokon, előadásokon, emellett lehetőségeket keresnek és vizsgálnak meg a válságból való kilábalásra. Az előadók között találjuk az Európa Ifjúsági Kulturális Fővárosai program képviselőit, Simonyi András volt washingtoni magyar nagykövetet, és a budapesti amerikai nagykövetség munkatársát is. A szakmai részt nagymértékben felvállaló és segítő Közgazdaságtudományi Kar évek óta jó kapcsolatot ápol az ICWIP szervezőivel.
„A Karunk egyre elmélyültebben vesz részt az ICWIP életben. A kezdeti infrastrukturális segítség hamar kibővült a személyi és tárgyi részvétellel, a kapcsolati rendszer segítségével az előadók kiválasztásában és meghívásában is részt veszünk." - árulta el Rappai Gábor a PTE KTK dékánja. „A segítség ugyanakkor nem önzetlen, hiszen a hallgatóink cserébe részt vehetnek az ICWIP életében, gyakorlatot szerezhetnek. Emellett a rendezvény egy jó lehetőség arra, hogy erősítsük az egyetemen a nemzetközi oktatást."
Az idei ICWIP-nek van még egy jelentős vonatkozása. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy pályáztatni szeretnék Pécset az Európai Ifjúsági Kulturális Fővárosa címre, ezért az ICWIP alatt több tanácskozást, megbeszélést is folytatnak a programot koordináló szervezet, és a címet már elnyert városok képviselőivel. Emellett már most készülnek a 2010-es kultúrhétre, amikor is terveik szerint 2010 fiatal érkezik Pécsre a világ országaiból. A méreteiben a tervek szerint jövőre jelentősen megnövő ICWIP célja az lesz, hogy hozzájáruljon a déli kulturális övezet tényleges létrejöttéhez.



