A Pécsi Tudományegyetem március 15-ei megemlékezéssel egybekötött Díszdoktoravató Ünnepi Szenátusi Ülést rendezett március 12-én, csütörtökön. Az ünnepségen dr. Horváth Béla kapcsolati rektorhelyettes mondott ünnepi beszédet.
A Pécsi Tudományegyetem Doktori Szabályzatában foglalt előírásoknak megfelelően az Egyetem Szenátusa tiszteletbeli doktorrá avatja azokat a bel- és külföldi személyeket, akik- több évtizeden keresztül kiemelkedően művelték tudományterületüket,
- nemzetközi elismerésre tettek szert,
- szoros kapcsolatot tartanak fenn a Pécsi Tudományegyetemmel,
- komoly szolgálatot tettek az egyetemnek, illetve a magyar tudománynak, és művészetnek
- és honoris causa doktori címmel történő elismerésük a Pécsi Tudományegyetem megbecsültségét emeli.
A Pécsi Tudományegyetem díszdoktori, honoris causa címet adományozott Stefanie Bode-Böger professzornak, Nguyen Huu Ninh professzornak és Nyíri Kristóf professzornak.
Stefanie Bode-Böger (Németország)
A magdeburgi Otto-von-Guericke Egyetem Orvostudományi Kar
Klinikai Farmakológia Intézet igazgatója.
Nyíri Kristóf (Magyarország)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egyetemi tanára, akadémikus.
Nguyen Huu Ninh (Vietnam)
A Center for Environment Research Education and Development Hanoi igazgatója, a klímaváltozás témájában Nobel-békedíjas (2007) Éghajlat-változási Kormányközi Testület tagja.
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet, valamint az egyetem címerét ábrázoló ezüst kitűzőt adományozott:
Dr. Gerhard Wannernek, a Salzburgi Egyetem emeritus professzorának,
Dr. Császi Lajosnak, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete tudományos főmunkatársának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi docensi címet, valamint az egyetem címerét ábrázoló ezüst kitűzőt adományozott:
Dr. Bércesi Ferencnek, a Dél-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Pécsi kirendeltségvezetőjének
Dr. Csefkó Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézet ügyvezető igazgatójának
Horváthné dr. Szőllősi Ilonának, az Egészségtudományi Kar nyugalmazott főiskolai docensének
Dr. Uwe Kirstnek, a Kirst - Gesellschaft für Kommunikation mbh ügyvezető igazgatójának
Dr. Müller Róbertnek, a Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatójának
Dr. Nemes Zsuzsának, a Baranya Megyei Kórház Infektológiai Osztály főorvosának,
Dr. Palanovics Norbertnek, a Pick Szeged Zrt. ország-menedzserének,
Dr. Puskás Tamásnak, a Vas Megyei Markusovszky Kórház Radiológiai Osztály osztályvezető főorvosának,
Dr. Simon Attila Pálnak, a balatonfüredi Állami Szívkórház osztályvezető főorvosának,
valamint Szabó Ádám Sándornak, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Habilitációs és Habitusvizsgáló Bizottsága elnökének megbízásából tájékoztatom Önöket, hogy a PTE Szenátusa az egyetemi szabályzatban előírt nyilvános eljárás lefolytatása után habilitált doktori címet ítélt oda:
A biológiai tudományok területén:
Jakab Gábornak, a PTE Természettudományi Kar egyetemi docensének
A fizikai tudományok területén:
Kuhlevszkij Szergejnek, a PTE Természettudományi Kar egyetemi docensének
A pszichológiai tudományok területén:
B. Erdős Mártának, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A neveléstudományok területén
Rétsági Erzsébetnek, a PTE Természettudományi Kar egyetemi docensének
Bárdossy Ildikónak, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi docensének
valamint Juhász Gábornak, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A történettudományok területén:
Bagi Dánielnek, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi docensének
A néprajztudományok területén:
Vargyas Gábornak, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi docensének
Nagy Ilonának, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi docensének
Az irodalomtudományok területén:
Rákai Orsolyának, az MTA Irodalomtudományi Intézete tudományos munkatársának
valamint Benyovszky Krisztiánnak, a nyitrai Konstantin Egyetem egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A kommunikációs tudományok területén:
Németh Erzsébetnek, a Semmelweis Egyetem egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
Az egészségtudományok területén:
Verzár Zsófiának, a Baranya Megyei Kórház osztályvezető főorvosának
Tamás Péternek, a PTE Általános Orvostudományi Kar klinikai szakfőorvosának
valamint Tenke Péternek, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház osztályvezető főorvosának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
Az építőművészet területén:
Hutter Ákosnak, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi adjunktusának
Rohoska Csabának, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi adjunktusának
Orbán Ferencnek, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar főiskolai tanárának
Kondor Tamásnak, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi adjunktusának
Kovács-Andor Krisztiánnak, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi adjunktusának
Veres Gábornak, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi adjunktusának
valamint Zoltán Erzsébetnek, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A közgazdaságtudományok területén:
Ternovszky Ferencnek, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető-helyettesének, ako oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A PTE Egyetemi Doktori Bizottsága elnökének megbízásából tájékoztatom Önöket, hogy a PTE Szenátusa sikeres védésük alapján Ph.D. fokozatot ítélt oda:
Az állam-és jogtudományok területén:
Parti Katalinnak, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársának
Domaniczky Endrének, Budapest XVIII. kerülete polgármesteri főtanácsadójának
A közgazdaságtudományok területén:
Nagy Bálint Zsoltnak, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanársegédjének
Geréb Lászlónak, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Székelyudvarhelyi Képzési Központja ügyvezető igazgatójának
Szücs Tamásnak, a PTE Közgazdaságtudományi Kar egyetemi adjunktusának
Vilmányi Mártonnak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusának
valamint Rózsa Andreának, a Debreceni Egyetem egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A földtudományok területén:
Berkics Erikának, a PTE Bölcsészettudományi Kar nyelvtanárának
Bugya István Titusznak, a PTE Természettudományi Kar egyetemi tanársegédjének
Kőkuti Tamásnak, a Vegyépszer Zrt.stratégiai HR igazgatójának
Végh Andornak, a PTE Természettudományi Kar óraadó tanárának
Keresztes László Lórántnak, a Keresztes-Gréczi Kft. project-koordinátorának
valamint Baranyai Gábornak, a PTE Természettudományi Kar tudományos segédmunkatársának, és Bácskainé Pristyák Erikának, a Nyíregyházi Főiskola főiskolai tanársegédjének, akik oklevelüket későbbi időpontban veszik át.
A történettudományok területén:
Kovács Zoltán Andrásnak, a Történeti Hivatal munkatársának
Paksy Zoltánnak, a Zala Megyei Levéltár levéltárosának
Pordán Ildikó középiskolai tanárnak
Veres Tímeának, az Eperjesi Tudományegyetem tudományos munkatársának
Katona Attilának, a Berzsenyi Dániel Főiskola adjunktusának
Az irodalomtudományok területén:
Szollát Dávidnak, az MTA Irodalomtudományi Intézete munkatársának
valamint Medve A. Zoltánnak, a bajai Eötvös József Főiskola adjunktusának,aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A pszichológiai tudományok területén:
Balogh Lászlónak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanársegédjének
valamint Illés Anikónak, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi adjunktusának, aki oklevelét későbbi időpontban veszi át.
A nyelvtudományok területén:
Bukta Katalinnak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusának
Fodor Mónikának, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédjének
Lugossy Rékának, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi adjunktusának
Sztanáné Babics Editnek, a bajai Eötvös József Főiskola főiskolai docensének
Golubeva Irinának, a veszprémi Pannon Egyetem nemzetközi koordinátorának
Huszár Zsuzsannának, a PTE Bölcsészettudományi Kar tudományos munkatársának
A neveléstudományok területén:
Rémesné Köpeczi Bócz Edit magántanár-társadalomkutatónak
Varga Arankának, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédjének
Az orvostudományok területén:
Sándor Katalinnak, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédjének
Komlósi Katalinnak, a PTE Klinikai Központ központi rezidensének
Fülöp Norbertnek, a PTE Klinikai Központ klinikai orvosának
Berenténé Bene Juditnak, a PTE Klinikai Központ tudományos segédmunkatársának
Funke Simoné-nak, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi adjunktusának
Karsai Árpádnak, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédjének
Péterfalvi Ágnesnek, az Egészségügyi Minisztérium munkatársának
Gyimesi Csillának, a PTE Klinikai Központ egyetemi adjunktusának
Szabó Évának, a PTE Klinikai Központ központi rezidensének
valamint Kovács Norbertnek, a PTE Klinikai Központ egytemi tanársegédjének és
Rózsa Csillának, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főorvosának, akik oklevelüket későbbi időpontban veszik át.
Az egészségtudományok területén:
Gidai Jánosnak, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanársegédjének
Bogner Barnának, a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza osztályvezető főorvosának
Domány Balázsnak, a Baranya Megyei Kórház szakorvosának.
Címkék: ünnepidíszdoktoravatószenátusi

