Európai Összehasonlító Endokrinológusok Társaságának 25. Kongresszusa /Kari/
Nagy megtiszteltetés, hogy a PTE Általános Orvostudományi Kar nyerte el a megrendezés lehetőségét, hiszen Közép Kelet-Európában 25 éve rendezték meg utoljára.
A jubileumi kongresszus szervező bizottságának elnöke: Dr. Csernus Valér professzor, az Európai Összehasonlító Endokrinológusok Társaságának vezetőségi tagja. a PTE ÁOK dékánhelyettese.
A társaság tagjai szinte valamennyi állatfaj endokrinológiai szabályozási mechanizmusaival foglalkoznak.
A társaság elsődleges célja, az endokrín szabályozási rendszerek.
Elsősorban ezek molekuláris hátterének vizsgálatával bepillantást nyernek e területen a filogenezis rejtelmeibe és azáltal segítik, hogy az emberben is meglévő endokrín szabályozási mechanizmusokat jobban megértsük.
A kongresszus gyakorlatilag ezen a területen működő szakemberek világkongresszusa.
a következő 20 nap eseménye(i):
A Japán-Magyar Balkán Kutatócsoport konferenciája
2010. szeptember 2-án 9.00 órai kezdettel - a Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központ és a Nagoya Városi Egyetem Társadalomtudományi Karának szervezésében - kerül sor a Japán-Magyar Balkán Kutatócsoport konferenciájára, illetve a közös kutatást megnyitó workshopra. A japán kutatók szeptember 1-jén nézik meg az Európa Kulturális Fővárosa programmal kapcsolatos fejlesztéseket.
A köszöntőket követő előadások:
- Akiyama Shingo: „A magyar-kutatás múltja és jelene Japánban".
- Kimura Makoto: „A japán Balkán-kutatás története".
- Sokcsevits Dénes: „A délszláv népek nemzeti integrációs folyamatai a 19-20. században".
- Végh Andor: „Etnikai-kulturális kontaktzónák a Balkán északi határvidékén".
A konferenciát követően kerül sor a közös kutatómunkát megnyitó workshopra, ahol röviden mindenki beszámol a következő 2 évre vállalt kutatási témájáról, munkájáról:
- 13:00-13:15 Pap Norbert
- 13:15-13:30 Suzuki Hirokazu
- 13:30-13:45 Sokcsevits Dénes
- 13:45-14:00 Toya Hiroshi
- 14:00-14:20 tárgyalás
- 14:20-14:35 Akiyama Shingo
- 14:35-14:50 Kitanics Máté
- 14:50-15:10 Szünet
- 15:10-15:35 Kimura Makoto (tolmacs:Yamamoto Akiyo)
- 15:35-15:55 Végh Andor
- 15:55-16:15 tárgyalás
- 16:15-16:30 Yamamoto Akiyo
- 16:30-16:55 Momose Ryoji (tolmacs: Suzuki Hirokazu)
- 16:55-17:10 Remenyi Péter
Szeptember 3-án és 4-én terepgyakorlatokra kerül sor, ahol a japán kutatók Szekszárdra, Siklósra és Villányra is ellátogatnak. A közös kutatást a Magyar Tudományos Akadémia, a Földrajzi Intézet és a Nagoyai Városi Egyetem közösen támogatja.
A kutatás előzményei
2008. november 15-én és 16-án került megrendezésre Nagoyában a "Turizmus és várospolitika", valamint a "Multikulturalizmus a Kárpát-Balkán régióban" címet viselő nemzetközi konferencia. A szakmai találkozókon a rendező Nagoya City University meghívására a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetéből Pap Norbert, a Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszék egyetemi docense, valamint Kitanics Máté, a Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központ kutatója vett részt. A konferencia megvalósulását a Nagoya City University, a Pécsi Tudományegyetem, a tokiói Magyar Kulturális Központ, az aichi megyei Magyar Baráti Társaság, illetve a Magyar Köztársaság tokiói nagykövetségének együttműködése tette lehetővé. A "Multikulturalizmus a Kárpát-Balkán régióban" konferencián Japán, Horvátország, Jugoszlávia, Szlovákia, Románia, Bulgária, Magyarország és a Határőrvidék történetével, társadalmi változásaival, etnikai problémáival foglalkozó Kelet-Közép-Európa és Balkán-szakértői gyűltek össze. Az előadásokat zártkörű szakmai megbeszélés követte, melynek keretében alkalom nyílt az egyes neuralgikus pontok részletes megvitatására, az álláspontok ütköztetésére. A következő évben Pécs ad otthont a japán-magyar szakmai találkozónak, remélhetleg egy hosszú távú együttműködés második állomásaként.
Az kutatást az MTA-JSPS ( Japan Society for the Promotion of Science) mobilitási pályázat elnyerése tette lehetővé.
Pécsi Nemzetközi Futball Fesztivál 2010
2010. szeptember 3-6. között rendezi a Pécsi Tudományegyetem az I Pécsi Nemzetközi Futball Fesztivált, Pécs MJV Önkormányzata és a Pécs 2010 Menedzsment Központ támogatásával. A rendezvény illeszkedik a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatba.
A fesztivál fővédnökei:
- Dr. Páva Zsolt polgármester, Pécs MJV
- Dr. Bódis József, rektor, Pécsi Tudományegyetem
A fesztiválon 6 csapat 2 csoportba sorsolva mérkőzik. A selejtezők szombaton kezdődnek, a csoportmérkőzések időtartama: 1x45 perc. A helyosztó mérkőzésekre vasárnap kerül sor, a mérkőzés időtartama 2x45 perc, döntetlen esetén 11-es rúgások döntenek. A tornán horvát, szerb, bosnyák, román, illetve hazai élcsapatok mérkőznek.
A résztvevő csapatok: az erdélyi CSS Kolozsvár, a bosnyák FK Sloboda Tuzla Premier ligás csapata, a horvátországi NK Kaptol, a szerbiai FK Zenta első osztályba törekvő csapata, a Pécsi MFC és a Pécsi Tudományegyetem csapata.
A fesztiválon utánpótlás U15-korosztály csapatai is megmérkőznek egymással a Pécsi MFC, a Pécsi VSK, az erdélyi Marosvásárhely Sport Líceum, és a bosnyák FK Sloboda Tuzla csapatainak részvételével. A mérkőzések időtartama: 1x40 perc.
A felnőtt és az utánpótlás mérkőzések között gála mérkőzéseket játszanak a Magyar Parlament Válogatott, a Magyar Olimpikonok Válogatottja, a Magyar Újságírók Válogatottja, a Pécsi MSC öregfiúk és a PTE-Pécs MJV Önkormányzatának vegyes csapatai. A mérkőzések időtartama 1x30 perc.
TERVEZETT PROGRAM
Szeptember 3. péntek
- 18.00 óráig Csapatok érkezése, elszállásolása, regisztráció
Hivatalos nyilvános sorsolás a csapatok küldöttei, díszvendégek, helyi médiumok részvételével, borkóstolóval, vacsorával egybekötve (35 fő)
Helyszín: Pécs Bagolyvár Étterem 20.00 óra
Szeptember 4. szombat
Helyszín: PMFC Stadion (7633 Pécs, Stadion u. 5.)
- 9.00 - 9.40 PMFC U15 - FK Sloboda Tuzla U15
- 9.50 - 10.30 PVSK U15 - Marosvásárhely SL U15
- 11.00 - 11.45 Hivatalos megnyitóünnepség
12.00 - 12.45 Nyitómérkőzés (felnőtt) A1 - A2 - 13.00 - 13.45 Felnőtt mérkőzés B1 - B2
- 14.00 - 14.30 Magyar Olimpikonok All Stars - PTE
- 14.45 - 15.30 Felnőtt mérk. A2 - A3
- 15.45 - 16.15 Magyar Olimpikonok All Stars-PMSC All Stars
- 16.30 - 17.15 Felnőtt mérk. B2 - B3
- 17.30 - 18.15 Felnőtt mérk. A1 -A3
- 18.30 - 18.45 11-es rúgó verseny vagy felsőkapufa eltalálás 16 m-ről (max. 10 szurkoló)
- 19.00 - 19.45 Felnőtt mérk. B3 - B1
- 20.30 Vacsora
Vasárnap, Szeptember 5.
- 9.00 - 9.40 FK Sloboda Tuzla U15 - Marosvásárhely U15
- 9.45 - 10.25 PMFC U15 - PVSK U15
- 10.30 - 11.10 FK Sloboda Tuzla U15 - PVSK U15
- 11.15 - 11.55 Marosvásárhely SL U15 - PMFC U15
- 10.30 - 11.00 PTE - Újságíró Válogatott
- 11.05 - 11.35 PMSC - Parlament Válogatott
- 11.45 - 12.55 Felnőtt mérkőzés 5.-6. helyért 2x30'
- 13.05 - 13.35 Parlament Válogatott - Újságíró Válogatott
- 13.40 - 14.10 PTE - PMSC
- 14.20 - 15.40 Felnőtt mérk. 3.-4. helyért 2x35'
- 15.45 - 16.00 Tombolasorsolás
- 16.05 - 16.35 PMSC - Újságíró Válogatott
- 16.40 - 17.10 Parlament Válogatott - PTE
- 17.30 - 19.30 Döntő mérkőzés
- 19.35 - 20.10 Eredményhirdetés a stadionban
- 20.30 - Záró bankett
(Szántó K.J.u.1/b PTE FEEK Aula
Orientációs Nap külföldi hallgatók részére
A 2010-11-es tanév első szemeszterének Erasmus és a kétoldalú kooperációk keretében beutazó hallgatók részére az Orientációs Nap összejövetelt 2010. szeptember 6-án 10 órakor tartjuk a PTE PMMK Boszorkány úti épületében.
Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülés
Kölcsönhatások – német nyelvű kultúra regionális és nemzetközi kontextusban
A „Pécs - Európa Kulturális Fővárosa" programsorozatához kapcsolódva a Pécsi Tudományegyetem Germanisztikai Intézete konferenciát rendez „Kölcsönhatások - Német nyelvű kultúra regionális és nemzetközi kontextusban" címmel 2010. szeptember 9. és 11. között. A három napos konferenciára Amerikától Japánig számos országból érkeznek neves germanisták, akik a különböző irodalmak és kultúrák párbeszédéről és érintekzéséről értekeznek majd. A konferencia célja elsősorban a német nyelvű irodalom és kultúra lokális, regionális, nemzeti, európai és nemzetközi dimenzióinak bemutatása, illetve ennek a sokrétű kapcsolatrendszernek az újraértékelése. Ehhez azonban elkerülhetetlen a némettől sokszor nagyon is eltérő, idegen kultúrák vizsgálata. A konferencia címe - Kölcsönhatások - nemcsak „cserekapcsolatokra", inter- és transzkulturális „átmeneti" folyamatokra hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a lokális-regionális „beágyazódottság" és az európai-nemzetközi „nyitottság" közti feszültség újrarendezi a centrum és periféria viszonyait és újraalkotja Kelet-Közép-Európáról alkotott képünket.
A konferencia 10 szekciójának több mint százötven előadója ezekre, a kultúratudományok szempontjából is alapvető kérdésekre keresi a választ. Szó lesz többek között a német nyelvű irodalom más irodalmakra tett hatásáról, a német nyelvű irodalomban megjelenő „idegen" kultúrából származó motívumokról, valamint irodalmi és kulturális együttállásokról és dialógusokról. A konferencia sem tematikájában, sem a germanisztika szakterületei szerint nem kívánja behatárolni az előadásokat. A programban az irodalom- és kultúratudományi kérdésfeltevések mellett megtalálhatók a nyelvészettel, politikával, történelemmel és medialitással, ill. intermedialitással kapcsolatos témák is. Bár a konferencia középpontjában a német nyelvű (osztrák, német, svájci) irodalmak állnak, az előadásokban szerepet kap például az amerikai, a grúz, a magyar, a román, a skandináv és a török irodalom is.
Szeptember 11-én a programot egy műhely-konferencia egészíti ki, amely az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának „mediatizált" formáit követi nyomon az 1880-1914-es években megjelent regionális újságokban.
- Megnyitó: 2010. 09. 09. 14:00
- Részletes program (.pdf) »
Mánfai György: A Mediterráneum világa - Anatóliától az Atlanti-óceánig
Mánfai György: A Mediterráneum világa - Anatóliától az Atlanti-óceánig című kötetének bemutatója.
PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Tanévnyitó Ünnepsége
Cross-border and EU legal issues: Hungary-Croatia
2010. szeptember 16-18 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara ad otthont a „Cross-border and EU legal issues: Hungary-Croatia" című nemzetközi konferenciának. A konferencia célja a határon átnyúló jogi kérdések összehasonlító jellegű bemutatás és annak megvitatása, hogy az uniós csatlakozás milyen kihívásokkal jár Horvátország számára, illetve a horvát állam mit tanulhat a magyarországi példákból. A konferencia előadások intenzív, magyar és horvát kutatók részvételével zajló közös kutatómunkán alapulnak. A három napos konferencián plenáris ülésekre és szekcióülésekre is sor kerül. A rendezvény témái érintik a környezetvédelmet és az alapjogokat, a kormányzást (jogtörténeti, helyi és pénzügyi szempontból, illetve az e-governance perspektívájából), az összehasonlító és „európai" büntetőjogot, a büntetőeljárást, az (uniós) magánjogot, ideértve az Európai Bíróság néhány releváns döntésének és eljárásának ismertetését, az igazságügyi együttműködést, valamint a munkaerő szabad áramlását, a fogyasztóvédelmet és jogi segítségnyújtást. A rendezvényre mindenkit szeretettel vár a projekt menedzsere és a konferencia szervezői. A részvétel díjtalan, de kérjük, hogy előzetesen regisztráljon a brigitta@ajk.pte.hu e-mail címen!
A konferencia az Establishing University Cooperation Osijek - Pécs (EUNICOP) projekt keretén belül kerül megrendezésre. Az EUNICOP a PTE ÁJK és az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Jogi Kara részvételével létrejött olyan program, amely célja a hosszú távú, személyes kapcsolatokon alapuló közös kutatás és oktatás, közös tananyagok létrehozása, valamint a közös pályázati tevékenység elősegítése. A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg a „Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretében.
A konferencia programja és az EUNICOP projektről szóló további információk megtalálhatók a http://www.eunicop.eu oldalon.
TIOP projektbemutató és aláírás
A Pécsi Tudományegyetem vezetése tisztelettel meghívja Önt a „Janus Pannonius program -Korszerű egészségügy a történelmi régióban" című TIOP 2.2.7-07/2F/2-2010-0001 jelű pályázat, valamint a „Janus Pannonius Sürgősségi program - Korszerű sürgősségi ellátás a történelmi régióban" című, jelű pályázat támogatási szerződések aláírása alkalmából rendezett ünnepségre. Kérjük, hogy részvételi szándékát 2010. szeptember 14-ig a 36-72-536-100, 36-72-536-101 telefonszámokon vagy a foigazgatoi.hivatal@kk.pte.hu e-mail címen szíveskedjen visszajelezni!
PTE Táncoló Egyetem 10 éves Jubileumi Rendezvénysorozat - Fotókiállítás
A PTE Táncoló Egyetem elmúlt 10 évének bemutatása (www.tancolo.pte.hu)
PTE Táncoló Egyetem 10 éves Jubileumi Rendezvénysorozat - Táncházak
- 2010. szeptember 20. 18.00-21.00-ig PTE BTK Aula: Magyar, horvát, szerb, makedón táncház
- 2010. szeptember 21. 18.00-21.00-ig PTE BTK Aula: Hip-hop, electric boogie táncház
- 2010. szeptember 22. 18.00-21.00-ig PTE BTK Aula: Boogie-woogie, swing, salsa táncház




